Kérdezz-Felelek

A könyvmarketinges facebook csoportban van egy MAI ÍRÓ nevű "játék". A lényeg, hogy aki részt akar venni az jelentkezik, majd kap egy napot, amikor a többiek kérdezhetnek tőle. Február 6-án én kerültem sorra, úgyhogy most jól megválaszolom a feltett kérdéseket itt is, youtube-on is. 

Van három alapkérdés, amit mindenki megkap az egyik admintól, kezdjük ezekkel.
1. Mondj pár szót magadról: 
Na, ez számomra az egyik legutálatosabb kérdés :). Az írói oldalamból kiderül, h L. J. Wesley néven írok. Budapesten élek és gyári beállítás szerint játékfejlesztésből élek. Remélem ennyi elég :).

2. Beszélj a (leendő) könyve(i)dről:
Na, ez mindjárt szimpatikusabb téma :). Ha minden jól megy akkor februárban jelenik meg első könyvem a Colorcom kiadó jóvoltából. Ennek címe Egy űrállomás takarító naplója. A címből kitalálható, hogy egy sci-fi regény, talán még az is, hogy naplószerűen lett megírva. Mármint, nem csak, hogy napokra fel van osztva és kész, hanem tényleg igyekeztem úgy megírni, mintha csak napló lenne. Mivel ezzel a könyvvel jelenleg nekem nincs mit tennem, már írom a következőt...pontosabban, két könyvet is írok jelenleg. Az egyik címe A testem a börtönöm, ez egy látszólag kómában fekvő lányról szól. Gyakorlatilag egy nagy párbeszéd az egész, a lányhoz beszélnek, ő válaszol, csak éppen kimondani nem tudja. Ezeket a párbeszédes részeket szakítja meg egy-egy emlék, ami értelemszerűen inkább leírás mint párbeszéd. A másik könyv amit írok az egy novellás kötet, Afférok címmel. Ebben egy alkoholista nőcsábász kalandjait és csajozásait követhetjük, DE szembementem a trendekkel és nincs benne szexjelenet. Mindig csak sejtetve van, de konkrétan leírva nincs. Ezeket a részeket inkább az olvasó fantáziájára bízom.

3: Ossz meg a többiekkel egy marketinggel vagy könyvkiadásal, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot: 
Könyv marketinges tapasztalatom jelenleg még nem igazán van, hisz' még csak várok a megjelenésre. Tervem az van hozzá. Az alap social network reklámozás nyilván senkinek nem újdonság, ez mindenképpen lesz, valószínűleg facebookon és moly-on. Amit talán kevesebb író csinál (nem tudom): azért indítottam a youtube csatornámat, mert a könyv megjelenése után szeretnék tartani egy online könyvbemutatót. Gyakorlatilag az lesz, hogy elindítok egy élő adást, beülök a kamera elé, beszélek kicsit a könyvről, aztán megválaszolom az esetleges nézők esetleges kérdéseit. A másik amit a marketing érdekében mindenképpen megteszek: írok egy előzménynovellát a könyvhöz. Ez természetesen ingyen lesz elérhető mindenki számára, a végén pedig ott fog virítani egy link a könyvhöz. Remélhetőleg jó sokat rá is klikkelnek majd. 

 

És akkor térjünk át a nem alap kérdésekre.

4. Miért pont sci-fi?
5. Honnan jött a könyv alapötlete?

Egyben válaszolok, mert összefüggenek a válasz szempontjából. Az az igazság, hogy ez nem egy tudatos döntés, hogy én most sci-fit fogok írni. Sőt, korábban fel sem merült bennem ilyesmi. Maga a történet egy éjszakai buszon talált meg. Aznap pár haverommal konkrét kocsmatúrát nyomtunk le, miközben egy alig fél-1 órás dumálás volt az eredeti terv. Voltunk Fröccsteraszon, Müsziben és a Helvécia nevű kocsmában....és na, fogyasztgattunk azért. Ennek a fogyasztásnak köszönhetően nem volt erőm olvasni a buszon, úgyhogy csak néztem ki az ablakon, gondolkodtam, elvoltam magamnak és eszembe jutott Max karaktere, meg néhány alap dolog vele kapcsolatban. Aztán amikor a következő napokban elő-előjött ez az emlék, meguntam, és elhatároztam, hogy akkor ezt most jól megírjuk... és megírtam.

6. Mit teszel azért, hogy népszerüsítsd a könyvet?
Ez gyakorlatilag a marketing rész. Igyekszem viszonylag aktív lenni a közösségi médiában, osztottam meg részletet a könyből, de a meló nagy része a megjelenés után jön.

7. Mióta írsz? Nem pont könyver, hanem úgy általában kérdezem.
Mint sokan mások, én is első általánosban tanultam meg írni. Na, de komolyra fordítva. Negyedik általánosban kezdtem el verseket fabrikálni, ötödikben nyertem egy különdíjat a UTI (ma invitel) országos versenyén. Amikor kikerültem az általános iskolából, az írás szépen abbamaradt jó sokáig. Valamikor 2010-2012 között írtam pár új verset, aztán újra szünet, majd 2016 augusztusban tértem ténylegesen vissza, de ekkor már versek helyett novellával. Volt egy novella író pályázat, amire felhívták akkoriban a figyelmem, volt rá ötletem, úgyhogy megírtam, beküldtem. Ez volt az Afférok első novellája. Miután ezt megírtam, úgy gondoltam, hogy akkor ennyi elég is volt, de szeptember végén elkezdtem az Egy űrállomás takarító naplóját, azóta pedig nincs megállás.

8. Mi vagy mik ihletnek meg?
Igazából bármi, erre nem találtam még törvényszerűséget. Egy ember az utcán, egy történet a tv-ben, vagy akár pár korsó sör.

9. Van-e tesztolvasód?
Mondhatjuk, hogy van. Vannak akiknek adok a szavára és megmutatom amit írok (testvérek, más írók), valamint a sztori egy része wattpadra is felkerül (aztán egy idő után lekerül), hogy lássak néhány reakciót, lássam, hogy jó-e a sztori alapja.

10. Amikor elkezded írni, már látod a végét is, vagy hagyod, hogy alakítsa magát történet?
Ez változó. Amikor elkezdtem írni az Egy űrállomás takarító naplóját, pontosan tudtam, hogy hova akarok elérni vele. Még a legutolsó mondatot is tudtam. Azt, hogy az utolsó mondat és a könyv eleje között mi fog történni még nem tudtam, az magát alakította. Ezzel szemben pl. az A testem a börtönömnél csak akkor jöttem rá, hogy mi lesz a vége, amikor már vagy egy hónapja írogattam. Mondjuk az a sztori alapvetően egy írásgyakorlatnak indult.

11. Mikor elakadsz (ha elakadsz persze), mit teszel? (elmész sétálgatni, addig ülsz ott amíg ki nem találod hogyan tovább stb.)
Itt viszacsatolok az A testem a börtönömre, hogy miként lett könyv belőle. Akkor éppen nem volt ihletem a takarítóhoz, pedig írni kellett volna, mert január elejére ígértem, hogy kész lesz. Sok mindent csinálok ilyenkor. Van amikor félreteszem és dolgozok helyette. Elmegyek a városba. Filmet nézek, olvasok. De szoktam még valamit. Megesik, hogy ilyenkor nekiállok írogatni mindenféle hülyeséget, bármit ami eszembe jut... aztán egy alkalommal ez lett belőle. Ez a sztori meg akar születni, én meg hagyom neki.

12. Jól látom, hogy a klasszikus Útikalaúz stopposoknak nyomdokain haladsz? Olyan értelemben, hogy a sci-fi műfajt a humoros végéről ragadod meg.
Jól látod, de ez sem volt igazán tudatos, egyszerűen csak ez jött. Lehet azért mert oda meg vissza vagyok az útikalaúzért. Egyébként, amikor az első egy-két részt felraktam véleményezésre wattpadra, kaptam egy hasonló visszajelzést.addams.png

 

No, elfogytak a kérdések, köszi mindenkinek.

A kérdéseket videó formájában is megválaszoltam: https://youtu.be/jI-pmubzPUw